?>

Hírek

Egy döntetlennel és egy győzelemmel kezdtünk

2019-09-27

Megkezdődött a szezon a Törökszentmiklósi KE serdülő együttes számára. A tizenegy csapatos harmadosztályban az első fordulóban ikszeltek a srácok, ezt követően a Bácskát viszont magabiztosan verték.

Nyeső Péter, a csapat edzője beszélt a felkészülésről és az első bajnoki összecsapásról.

 - A serdülő csapatunkat négy korosztály, a 2003, 2004, 2005 és 2006-os születésűek alkotják, ami abból adódik, hogy szűk a merítési lehetőség, ezért két-három évvel fiatalabbak is lehetőséghez jutnak a serdülők között. A keretünk tizenhét fős, augusztusban kezdtük a felkészülést, másfél hónapunk volt összecsiszolódni és félkészülni a harmadosztályú bajnokságra.

A nyitányon Soltvadkerten szerepeltünk. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, de már ekkor is látszódott, hogy karakterében erősebb csapat vagyunk, mint az ellenfél, azonban egyéni hibák hátráltattak bennünket. A szélsőjáték nem működött, a Soltvadkert pedig éppen erre játszott rá, a középső területekre helyezte védekezése súlypontját és a cseréink sem tudtak annyit hozzátenni amennyit én vártam volna.

-  A második félidő közepe táján négy góllal, 27-23-ra vezettünk, de egyéni hibáink miatt elkezdett felzárkózni a rivális és hiába kértem közben időt, kiegyenlített 29-29-re a Soltvadkert. Ezt követően őrült végjáték kezdődött és „csapdázás” segítségével labdát szereztünk, majd gólt lőttünk. Úgy nézett ki, hogy nyerni fogunk, de 5 másodperccel a vége előtt kiszorított helyzetből gólt szereztek a hazaiak, így 30-30-as döntetlennel ért véget a mérkőzés, pedig még a végén is volt egy lehetőségünk, de a kapufát találtuk el sajnos.

Nyeső Péter a második mérkőzésről is beszélt, ami már jóval simábban alakult.

- A második fordulóban a Bácskát fogadtuk és már a találkozó elején látszódott, hogy jókora fölényben vagyunk minden téren ellenfelünkhöz képest. Ebből kifolyólag minden játékosomnak lehetőséget tudtam biztosítani a játékra. Mindenki meghálálta a bizalmat. Természetesen minden mérkőzésben lehet találni kivetni valót, de egy ennyire sima győzelem alkalmával ez most kevésbé fontos. Végig a saját ritmusunkban, pörgősen kézilabdáztunk, nem lassultunk le. Tudtunk néhány újabb taktikai elemet is gyakorolni. 39-17-re nyertünk, ami lökést adhat a következő, Csongrád elleni bajnokira, ami már jóval keményebb lesz.

Várhatóan lesz néhány csapat, amelyik elhúz a mezőnytől és a terveink szerint mi is közéjük fogunk tartozni, a bajnoki cím is köztük dőlhet el – zárta mondanivalóját a szakvezető.

A táblázaton egy döntetlennel és egy győzelemmel az élmezőnyben tanyázik a gárda, a góllövőlistán pedig Bárány Máté ás Deák Benedek állnak a legjobban a mieink közül, egyaránt 14-14 góllal.

Kapcsolat

TÖRÖKSZENTMIKLÓSI KÉZILABDA EGYESÜLET  |  5200 Törökszentmiklós  Herman Ottó 12/B   |  torokszentmiklosike@tke.hu 
+36302589470  |   +36204949815

Partnerek

A weboldal a Törökszentmiklósi Kézilabda Egyesület megbízásából 2016-ban. Minden jog fenntartva!