?>

Hírek

Remekeltek csapataink Debrecenben a Főnix Kupán

2019-02-04

Immáron hatodik alkalommal rendezték meg Kelet-Magyarország legnagyobb utánpótlás kézilabda tornáját Debrecenben amin a Törökszentmiklósi KE csapatai is szerepeltek. A Főnix-kupán három fiúcsapattal vettünk részt: az U10-es, az U12-es és az U14-es együttessel. 

 

A Kis Gergely szakmai vezető által irányított U10-es gárda számára ez volt az első igazán nagy megmérettetés, ebből adódóan a mérkőzéseken kívül kihívást jelentett, hogy számos egyéb tényezővel is meg kellett ismerkedniük. Három nap alatt játszottak le öt mérkőzést idegen környezetben, a szüleiktől távol voltak (bár ők természetesen a meccsekre eljöttek szurkolni), egyedül kellett előkészülniük a mérkőzésekre. Végül ezen újdonságok sem jelentettek akadályt a srácoknak és kihozták magukból a maximumot.

Kis Gergely így értékelte a teljesítményüket:

- Két hatos csoportban zajlottak a küzdelmek. Ebben a korosztályban hivatalosan még nem számolják az eredményeket, de a pályán látottak alapján természetesen kirajzolódnak az erőviszonyok. Pénteken a Debreceni SI ellen kezdtük meg a szereplést, ami egy remek erőfelmérő volt számunkra, le tudtuk mérni, hogy a gyerekek, miként teljesítenek idegen környezetben, a komfortzónájukon kívül. Nagyon jó összecsapást vívtunk, mindenki pályára lépett, az előzetesen megbeszélteket szem előtt tartva játszottak a fiúk.

 

A folytatás is hasonlóan jól alakult a másik debreceni alakulat, a DEAC ellen.

- Sikerült előrelépnünk az első találkozóhoz képest – folytatta Kis Gergely. – Látszódott, hogy mind védekezésben, mind támadásban a DEAC előtt járunk, nagyszerű kézilabdát mutattunk be. Pár órával később a mezőny talán legerősebb csapatának számító Pumukli KUA ellen léptünk pályára. A védekezés itt is remekül működött, azonban támadásban nem találtuk a ritmust, valamint a Pumukli kapusa egészen szenzációsan védett, főként az első félidőben. A második játékrészben már egyenrangú partnerei voltunk a riválisunknak. Vasárnapra sajnos mindkét kapusunk megsérült, egyiküknek a keze, a másikuknak a lába fájdult meg olyan mértékben, hogy nem tudták vállalni a folytatást, így egy mezőnyjátékosunk állt a kapuban és nagyszerűen helytállt. Előbb a Tiszavasvári, majd a Balmazújváros ellen is egészen kiváló teljesítményt nyújtottak a fiatalok, méltán lehetettek rájuk büszkék a szülők. Összességében elmondható, látva a teljes mezőnyt, hogy a három legerősebb csapat közé tartoztunk játékerőben.

 

Az U12-esek, akikkel szeptember óta foglalkozik Nyeső Péter edző, akivel először vettek részt ilyen léptékű eseményen. Péter így értékelte a látottakat:

- Fontos volt, hogy megtapasztalják a fiúk, hogy mivel jár egy háromnapos torna, milyen nehézségekkel kell megküzdeniük óráról-órára. Ez egy tanulási folyamat, hogy miként tudnak alkalmazkodni ehhez az atmoszférához, illetve az újdonságokhoz. A sportszakmai részre áttérve: homogén mezőny alakult ki a viadalon, a mérkőzések zöme csupán 1-2 gólos különbséggel dőlt el. A Pick Szegeddel és a HVSE-vel szemben szenvedtünk nagyobb arányú vereséget. Látszott rajtunk a megilletődöttség az elején és mire feleszméltünk már több góllal meglépett az ellenfél.  A Debreceni Sportcentrumot viszont már sikerült jobban megszorongatnunk (5-13). A helyosztókon a Nyíregyházát 13-10 arányban múltuk felül, míg a Szivacstól 11-8-as vereséget szenvedtünk, így a 11. helyen végeztünk.

 

Mint azt Nyeső Péter elmondta, az U14-esek már sokkal gyakorlottabbak az ilyen viadalok tekintetében és ezúttal azt is elbírták, hogy három alapember hiányzott sérülés miatt. A jelenlévők bebizonyították, hogy lehet rájuk számítani. A két túrkevei vendégjátékossal szintén maradéktalanul elégett volt a szakember.

- A Nyíregyházát legyőztük 20-18-ra, a Gyöngyös viszont jobb volt nálunk (11-18), a Pick Szeged ellen pedig parádés játékkal végig meccsben voltunk, a hajrát nem bírtuk csupán, így 20-26 lett a végeredmény.   A 7-9. helyért folyó küzdelemben a Balmazújvárostól kikaptunk 27-19-re, de a Gézengúz UKC-t 23-16-ra vertük, ami a 8. helyet eredményezte számunkra.

 

Fiú U14 B csoport

2019. február 1. péntek

Törökszentmiklósi KE - Nyíregyházi SN KFT              20        -           18

Pick Szeged                 - Gyöngyösi KK                       13        -           12

2019. február 2. szombat

Gyöngyösi KK  - Törökszentmiklósi KE                       18        -           11

Nyíregyházi SN KFT                - Pick Szeged               19        -           28

Gyöngyösi KK              - Nyíregyházi SN KFT              22        -           15

Törökszentmiklósi KE             - Pick Szeged               20        -           26

 

FIÚ U14 HELYOSZTÓ 7-9.HELY

2019. február 3. vasárnap

Gézengúz UKC            - Balmazújvárosi KK               22        -           33

Balmazújvárosi KK      - Törökszentmiklósi KE           27        -           19

Gézengúz UKC            - Törökszentmiklósi KE           16        -           23

 

Fiú U12 A csoport

2019. február 1. péntek

Pick Szeged II.             - Törökszentmiklósi KE           23        -           7

HVSE               - Debreceni Sportcentrum KN           19        -           18

2019. február 2. szombat

Debreceni Sportcentrum KN  - Pick Szeged II.           8          -           19

Törökszentmiklósi KE             - HVSE                         8          -           18

Pick Szeged II.             - HVSE                                     19        -           23

Törökszentmiklósi KE - Debreceni Sportcentrum     5          -           13

FIÚ U12 HELYOSZTÓ 10-12.HELY

2019. február 3. vasárnap

Törökszentmiklósi KE             - Nyíregyházi SN KFT  13        -           10

Nyíregyházi SN KFT                - Szivacs KC                 5          -           10

Törökszentmiklósi KE             - Szivacs KC                 8          -           11

 

Fiú U10

2019. február 1. péntek

Debreceni Sportcentrum KN              - Törökszentmiklósi KE

2019. február 2. szombat

DEAC NK KFT               - Törökszentmiklósi KE          

Pumukli KUA               - Törökszentmiklósi KE                      

2019. február 3. vasárnap

Tiszavasvári SE                       - Törökszentmiklósi KE          

Balmazújvárosi KK                  - Törökszentmiklósi KE

Kapcsolat

TÖRÖKSZENTMIKLÓSI KÉZILABDA EGYESÜLET  |  5200 Törökszentmiklós  Herman Ottó 12/B   |  torokszentmiklosike@tke.hu 
+36302589470  |   +36204949815

Partnerek

A weboldal a Törökszentmiklósi Kézilabda Egyesület megbízásából 2016-ban. Minden jog fenntartva!